akkor vagyok jo ha rohanok
ott, ott kezdődött a foszöld színű linóleumfalak között, megcsörrent a vészcsengő, hogy megint bombariadó van (és harmadik óra, uram ám, talán ki lehet lőni az egész napot!), és a linóleum után napfény, és választani kellett a menekülési útvonalak között, a mindig bezárt ajtóhoz nem találta a portásnéni a kulcsot: akkor most először legális mászóverseny, ki kellett jutni a barna börtönrács-látszatú kerítésen, kölykök másznak, a tanítónő (mivel szoknyában) megtalálta az egyik frissen visszahegesztett rácsot, erős kezeivel oldani kezdte a takonylook kötést, reccsent fölül, hajlott alul, s már kint is volt ő; mögötte a lúzerek, akik még mindig nem másztak ki, mert nem tudtak, vagy mert nem akartak olyat tenni (a mászást), amit máskor sem szabad. Ha már a rácson kívül vagy, nyertél, mert a robbanás pont a rácsig tarthat, és tovább nem; de amíg bent voltunk, éreztük, hogy most aztán tényleg fontos, hogy mikor merre mekkora lépéseket teszünk, mindig a rácstörő után, rajban önállóan; most rántja köldökön magát a zuniverzum.
ha most van futás, csak üvegfaltól üvegfalon át üvegfalig, nem lökök fel senkit, nagyon jó vagyok hirtelen kerülésben, oldalt lépek, gyorsítok, lassítok, bocsánat, ne haragudj, elnézést; terepem a tömeg. próbáld ki, keress egy tömeget, ami mind egy irányba megy, és először próbálj meg szemből átvágni rajta, te vagy a penge, ő van a vaj, aztán meg maradj egy helyben, és számold, hányszor hallod anyád nevét. piros inggel ne próbáld ki a fentit, mert megkapod a torkost.
000101 <sp[off]> uh tjp egyel aludjal
